Archívum: 2016-04

Billenések

Tanulmányok a dinamikus szenzoros integrációs terápia köréből

Szerkesztette: Szvatkó Anna

borító

Billenések

Mi történik az érzékelési élményekkel, ha megfosztódnak a mozgásrészüktől? Hogyan segítenek magukon a gyerekek, hogy minden káros civilizációs befolyás dacára megszervezzék saját magukat, még akkor is, ha ez megnehezíti a mindennapokat önmaguk és a környezet számára egyaránt? Hol nyújtanak segédkezet mindebben a kapcsolatok, melyek, ha léteznek, örök érvényű lehetőséget biztosítanak a támaszkereső, felfedező, magabízó emberpalántának? Tudunk-e lényeges összefüggéseket találni egyes afrikai törzsek gyermeknevelési szokásai és a fejlett világban felnövő gyerekek pszichológiai hiánybetegségei között?

Nyugtalanító kérdések ezek. A társadalomtudományokban éppen úgy, mint a természettudományokban számtalan elképzelés született az utóbbi időkben, amely utakat és egyben megoldási kísérleteket kínál a válaszhoz. Ebben a kötetben a dinamikus szenzoros integrációs terápia (röviden DSZIT) szemszögéből látunk rá erre a problematikára. Megismerkedhetünk olyan gyerekeknek szóló mozgásterápiás eljárásokkal, amelyek pszichoterápiás kiindulásúak, játékra épülők, a gyerekek önálló és felelősségteljes döntésein alapulnak. A felelősség és az önállóság pedig a saját test értelmes működtetésében rejlik: egyedül felmászni, ugrani, pörögni, lendülni, billegni egy olyan térben, melyet a gravitáció általános érvényű szabálya ural, nem csekély feladat, de egyben öröm, mely magában hordja a felemelkedést, kibontakozást.

Ezt a kötetet elsősorban gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógusoknak, pszichológusoknak, óvodapedagógusoknak, tanítóknak, gyógytornászoknak, orvosoknak állítottuk össze, annak érdekében, hogy tudásukat bővítő és elmélyítő ismereteket nyújtsunk. Mindemellett célunk volt a gyermekségre, a gyermeki problémákra fogékony más szakemberek és az érdeklődő laikusok tájékoztatása, a szenzoros integrációs terápiák sajátos szemszögének megismertetése, és tágabb kontextusa fele orientálása. Hazánkban negyedszázados múltja van már ennek a szelíd, korai érzékszervi ingerlésen alapuló gyógymódnak, amely nemcsak ingereken, behatásokon alapul, hanem elsősorban valaki mással megosztható testi-lelki tapasztalaton, élményeken. A szerzők erről a tapasztalati körről számolnak be, ennek elméleti keretét vázolják fel, és egyben kirándulni invitálják az elszánt olvasót egy vadregényes, színes világba, mindnyájunk egyedi, és ebből felépített közös valóságába. A világunkba.

Terjedelem: 568 oldal
Megjelenés éve: 2016
ISBN  978-615-5443-36-7
Ára: 5500 Ft, honlapunkról rendelve 4400 Ft (+ szállítási költség)

Megrendelés: könyv Billenések @ HUF 4,400.00

A bizalomtól a találkozásig

Összegyűjtött írások és előadások

Ajkay Klára

Szerkesztette: Kökény Veronika

A bizalomtól a találkozásig

A borítóhoz felhasznált fotót Csortos Szabó Sándor készítette

Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma pszichoterapeuta válogatott előadásait, tanulmányait, több mint negyven éve tartó pszi­cho­terápiás, kiképző és kutatómunka írásos dokumentumait tartalmazza eme könyv. „A bizalomtól a találkozásig” a szerző gyógyító hitvallását tükrözi, melyben a terápiás segítség, a fejlődés és a változás támogatása minden esetben a páciens és terapeuta speciális, folyamatosan alakuló kapcsolatán nyugszik.
A kötet minden érdeklődő számára bepillantást enged a pszichoterápia világába. Haszonnal forgathatja a fiatal pszi­chológus generáció, akik méltán tekintenek Ajkay Klárára példaképként, és bárki a szűkebb-tágabb szak­má­ból, aki a pszichoterápiás tevékenységben elengedhe­­tet­­len elméleti és gyakorlati integráció iránt érdeklődik. Az ol­va­só a kötetben nyomon követheti a hazai pszicho­ana­litikus praxis és a vele egy utat járó freudi, a budapesti- és a brit tárgykapcsolat-elméleti iskolát, az ezeket kísér­le­tileg is megalapozó csecsemő-, kötődés­kuta­táso­kat. És nyo­mon követheti azt is, hogy két egymástól látszólag távol álló módszer, a pszichoanalízis és a pszichodráma, hogyan ötvöződhet szakszerűen egy pszichoterapeuta tevékeny­sé­gében. A legtöbb írás előtt olvasható egy rövid utalás a kor­ra, benne az emberekre, a szerző személyes indít­ta­tá­sára, amiben a tanulmány megszületett. Ajkay Klára írásait nemcsak a szigorúan vett szakmai tartalom miatt érdemes elolvasnia bárkinek, aki a pszichoterápia felé kalandozik, hanem az esetleírások stílusa miatt is – a sorok között hallani lehet a nyugalmat árasztó pszicho­ana­litikus hangját és jelenlétét…

Terjedelem: 498 oldal
Megjelenés éve: 2016
ISBN  978-615-5443-35-0
Ára: 5000 Ft, honlapunkról rendelve 4000 Ft (+ szállítási költség)

Megrendelés: könyv A bizalomtól a találkozásig @ HUF 4,000.00