«Gyermek» elemei

Hogyan segítsünk a krízisben levő gyermekeknek?

A pszichiátriai sürgősségi állapotok kezelése gyermekeknél és serdülőknél

Szerkesztette: Fadi Haddad, M.D. és Ruth Gerson, M.D.

Hogyan segítsünk a krízisben levő gyermekeknek?

Ki ne látott már szűkebb vagy tágabb környezetében verekedős, „rossz”, „hisztis”, önsértő vagy „furcsa” gyereket? Nap mint nap találkozunk velük akár pedagógusként, szociális munkásként,  orvosként, akár egyszerű járókelőként, szomszédként, rokonként. Az első reakciónk a megdöbbenés és a harag. „Meg kellene nevelni ezt a kölyköt!” „Meg kellene őt büntetni!” Ez utóbbit az agresszív gyerekekkel meg is teszik az iskolák: megrovással, fegyelmivel vagy akár kizárással.

Keveseknek jut eszébe, hogy ezek mögött a viselkedések mögött elhanyagolás, bántalmazás, trauma vagy valamilyen személyiségzavar, illetve pszichiátriai betegség húzódhat meg, és büntetés  helyett segítségre szorulnak.

Hogyan segítsünk a krízisben levő gyermekeknek? Ez a könyv pontosan erről szól. Segít felismerni, ha egy gyerek bajban van, ismerteti azokat a magatartásokat, melyek ennek a jelei, végigsorolja,  mik lehetnek a háttérben, és nem utolsósorban konkrét tanácsokat ad, hová fordulhatunk ilyen esetben, ki nyújthat segítséget, illetve hogyan kommunikáljunk ezekkel a gyerekekkel. Szemléletmódja elfogadó, toleráns, a gyerekre magára fókuszál és a viselkedése mögöttes okaira.

Igen hasznos könyv nemcsak szakembereknek, de minden érdeklődő olvasónak, aki gyerekek közelében dolgozik vagy él. Olyan látásmódot tükröz, ami nemcsak a gyerekeknek segít, hanem nekünk is, hogy közelítsük meg ezeket a problémákat, hogyan segítsünk a krízisben levő gyereken.

Terjedelem: 266 oldal
Megjelenés éve: 2017
ISBN 978-615-5443-69-5

Ára: 3990 Ft, honlapunkról rendelve 3000 Ft (+ szállítási költség)

Szállítását november 22-től vállaljuk.

Megrendelés: Hogyan segítsünk krízisben... könyv @ HUF 3 000,00
2017-11-14 • Kategória: Gondozás, Gyermek, Orvosi könyv, Pszichiátria, Pszichológia, Pszichoterápia • Hozzászólások lezárva

Bontakozó jelentés

Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

Szerkesztők: Bóna Adrien, Lénárd Katalin, Pohárnok Melinda

 

Bontakozó jelentés

Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley Bernadette eddigi munkássága előtt. A tanulmányok számos pszichológiai műhelyből származnak, amelyek valamilyen módon mind köthetők Péley Bernadette személyéhez. Az írások – Péley Bernadette gondolatiságának  sokszínűségéhez híven – a pszichológia különböző területeit ölelik fel az evolúciós pszichológiától kezdve a narratív pszichológián át a klinikai pszichológiáig. Az azonban minden tanulmányban közös, hogy a szerzők – kollégák, tanítványok, pályatársak – fáradhatatlan érdeklődéssel erednek a címben is jelzett bontakozó jelentés nyomába…

Tartalomjegyzék és előszó

Terjedelem: 393 oldal
Megjelenés éve: 2017
ISBN  978-615-5443-63-3
Ára: 4990 Ft, honlapunkról rendelve 4200 Ft (+ szállítási költség)

Megrendelés: Bontakozó jelentés könyv @ HUF 4 200,00
2017-09-21 • Kategória: Egyéb, Gyermek, Pszichoanalízis, Pszichohistória, Pszichológia, Pszichoterápia • Hozzászólások lezárva

Jogorvoslap IX. évfolyam 2. szám

Jogszabályok a gyermekpszichiátria gyakorlatában

Jogorvoslap IX./2. sz.

Jogorvoslap IX./2. sz.

Ebben a számban Dr. Pleszkó Apollónia és Óvári Ignác összegyűjtötte a gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátás során gyakorta alkalmazott jogszabályokat.

“Az orvosi tevékenység végzése során nem csak a szakma szabályai szerint kell eljárnunk. A gyakorló orvosnak szükséges ismernie azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyeket a szakterületén alkalmaz. A cikkben megismerhetjük a cselekvőképesség fogalmát, a harmadlagos betegségelőny kategóriájába tartozó juttatások közül a családtámogatási ellátás formáit, ezek összefüggését a tanulói jogviszonnyal. Áttekintjük az ápolási díj és a közgyógyellátás szabályozását, a gyógyászati segédeszközök közül a nadrágpelenka viselésének jogosultságát szabályozó rendelkezést, a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának igénylését szabályozó rendeletet, valamint az egészségügyi törvénynek az egészségügyi dolgozók jogait és kötelességeit szabályozó paragrafusait.”

Terjedelem: 20 oldal
Ára: 1400 Ft

Megjelenés: legkésőbb 2017. május 24.

Megrendelés: Jogorvoslap IX/2. folyóirat @ HUF 1 400,00
2017-05-15 • Kategória: Betegjog, Folyóirat, Gyermek, Jog, Pszichiátria • Hozzászólások lezárva

A korai kapcsolat zavarai

Pszichoanalízis, kötődéselmélet és csecsemőkutatás a korai kapcsolati patológiák megértésében

Hámori Eszter

 

Lektori ajánlás:

A könyv borítója

A korai kapcsolat zavarai

“A könyv az emberi kapcsolatok kiemelkedő szerepéről szól, arról, hogy személyiségünk alakulását hogyan befolyásolják a jelentős személyek, illetve a velük való kapcsolatunk. A kötet különlegessége, hogy a legfrissebb eredményeket bemutató kiváló tudományos mű, és emellett betekintést enged a pszichoanalitikus pszichoterápia gyakorlatába is.

A szerző tudománytörténeti szemléletet követ, melynek gerincét a kapcsolati fejlődés klasszikus pszichoanalitikus értelmezésének története adja. Sigmund Freudtól, Ferenczitől és Bálinttól indul, Anna Freudon, Mahleren, Kleinen, Winnicotton és Greenen keresztül bemutatja a jelentős fordulópontokat. Majd a modern tudományos kutatásokon alapuló elméletekig jut, Bowlby, Ainsworth, Dolto, Fonagy és mások  elképzelésein keresztül ismerteti a kapcsolati elméletek fejlődéstörténetét.

A szerző a tudományos elméletek és eredmények ismertetésén túl saját klinikai praxisából hoz példákat, melyek segítenek megérteni a bonyolult lelki jelenségek alakulását és azt, hogy ezeket az ismereteket hogyan tudjuk alkalmazni a kutatásban, illetve a terápiás munkában.

A könyv fontos erénye, hogy önálló fejezetet szentel a normatív  és az attól eltérő fejlődés kapcsolati történéseinek. Bemutatja, hogy az értelmi akadályozottsággal vagy fejlődési rizikóval élő kisgyermekek normatívtól eltérő fejlődésmenete nem egyenlő a kapcsolati fejlődés patológiájával. Ezzel egy olyan általánosan elterjedt sztereotípiát cáfol, amely szerint az eltérő fejlődésű kisgyermeknél nem lehetséges egészséges anya-gyermek kapcsolatot kialakítani.

A könyv pszichoanalitikus szemléletű. A rendkívül érdekes esetbemutatásoknak köszönhetően azonban pszichológiai irányzattól függetlenül minden olvasó számára jól követhetőek az elméleti ismertetések, kiválóan értelmezhetőek a kutatási eredmények és világossá válnak azok gyakorlati alkalmazásának lehetőségei.

Mindezek alapján a kötet hasznos lehet a kisgyermekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakembereknek, és gyakorlati információkat nyújt a tudományos igényeket támasztó klinikai pszichológusok, pszichoterapeuták és gyermekpszichológusok számára is.”

Géczy Anna

Terjedelem: 238 oldal
Megjelenés éve: 2016
ISBN  978-615-5443-15-2
Ára: 2900 Ft, honlapunkról rendelve 2400 Ft (+ szállítási költség)

Jelenleg elfogyott.

2016-07-03 • Kategória: Gyermek, Pszichológia, Pszichoterápia • Hozzászólások lezárva

Billenések

Tanulmányok a dinamikus szenzoros integrációs terápia köréből

Szerkesztette: Szvatkó Anna

borító

Billenések

Mi történik az érzékelési élményekkel, ha megfosztódnak a mozgásrészüktől? Hogyan segítenek magukon a gyerekek, hogy minden káros civilizációs befolyás dacára megszervezzék saját magukat, még akkor is, ha ez megnehezíti a mindennapokat önmaguk és a környezet számára egyaránt? Hol nyújtanak segédkezet mindebben a kapcsolatok, melyek, ha léteznek, örök érvényű lehetőséget biztosítanak a támaszkereső, felfedező, magabízó emberpalántának? Tudunk-e lényeges összefüggéseket találni egyes afrikai törzsek gyermeknevelési szokásai és a fejlett világban felnövő gyerekek pszichológiai hiánybetegségei között?

Nyugtalanító kérdések ezek. A társadalomtudományokban éppen úgy, mint a természettudományokban számtalan elképzelés született az utóbbi időkben, amely utakat és egyben megoldási kísérleteket kínál a válaszhoz. Ebben a kötetben a dinamikus szenzoros integrációs terápia (röviden DSZIT) szemszögéből látunk rá erre a problematikára. Megismerkedhetünk olyan gyerekeknek szóló mozgásterápiás eljárásokkal, amelyek pszichoterápiás kiindulásúak, játékra épülők, a gyerekek önálló és felelősségteljes döntésein alapulnak. A felelősség és az önállóság pedig a saját test értelmes működtetésében rejlik: egyedül felmászni, ugrani, pörögni, lendülni, billegni egy olyan térben, melyet a gravitáció általános érvényű szabálya ural, nem csekély feladat, de egyben öröm, mely magában hordja a felemelkedést, kibontakozást.

Ezt a kötetet elsősorban gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógusoknak, pszichológusoknak, óvodapedagógusoknak, tanítóknak, gyógytornászoknak, orvosoknak állítottuk össze, annak érdekében, hogy tudásukat bővítő és elmélyítő ismereteket nyújtsunk. Mindemellett célunk volt a gyermekségre, a gyermeki problémákra fogékony más szakemberek és az érdeklődő laikusok tájékoztatása, a szenzoros integrációs terápiák sajátos szemszögének megismertetése, és tágabb kontextusa fele orientálása. Hazánkban negyedszázados múltja van már ennek a szelíd, korai érzékszervi ingerlésen alapuló gyógymódnak, amely nemcsak ingereken, behatásokon alapul, hanem elsősorban valaki mással megosztható testi-lelki tapasztalaton, élményeken. A szerzők erről a tapasztalati körről számolnak be, ennek elméleti keretét vázolják fel, és egyben kirándulni invitálják az elszánt olvasót egy vadregényes, színes világba, mindnyájunk egyedi, és ebből felépített közös valóságába. A világunkba.

Terjedelem: 568 oldal
Megjelenés éve: 2016
ISBN  978-615-5443-36-7
Ára: 5500 Ft, honlapunkról rendelve 4400 Ft (+ szállítási költség)

Megrendelés: könyv Billenések @ HUF 4 400,00

Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna

A családon belüli gyermekkori traumatizáció: elmélet és terápia

Szerkesztette: Kuritárné Szabó Ildikó és Tisljár-Szabó Eszter

2017-ben Nyírő Gyula díjjal kitüntetett könyv

Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna

 

Az Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna kényes és fájdalmas témákat feszeget. A családon belüli elhanyagolás, az érzelmi, a fizikai és a szexuális bántalmazás olyan élmények, amelyek alapvetően határozzák meg gyermek- és felnőttkorunkat.

Hogyan éli meg a gyermek a bántalmazás különböző formáit, milyen mechanizmusok segítik abban, hogy túlélje a vele történteket? Milyen hosszú távú érzelmi, kapcsolati, kognitív és biológiai hatásai lehetnek a bántalmazásnak? Hogyan lehetséges egy traumából felépülni, akár tanulni belőle? És mennyire vagyunk felkészülve mi, szakemberek arra, hogy kísérjük és támogassuk betegeinket ezen a nehéz úton, ahol azzal kell sokszor szembesülni, hogy az a személy okozott az egész életre kiható fájdalmat és szenvedést, akiben a gyermek megbízott?

A kötet nekik akar segíteni, azoknak, akiket bántottak, és azoknak, akik ilyen páciensekkel dolgoznak.

Megjelenés éve: 2015
Terjedelem: 416 oldal
ISBN 978-963-9771-34-5
Bolti ára: 3900 Ft, honlapunkról rendelve: 3000 Ft

Origo.hu – A család szentsége mögött sokszor poklok rejlenek

Megrendelés: Trauma könyv @ HUF 3 000,00

S.O.S. CUKOR!

S.O.S. Cukor!

Párbeszéd a diabéteszről

Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával

Hogyan fogadja el betegségét és önmagát egy cukorbeteg? Miként kezeli a diagnózist követő ijedtséget, félelmet és haragot? Milyen hatással van a diabétesz a kapcsolataira, és hogyan viszonyulnak állapotához a családtagjai? Megkapja-e a maximális támogatást környezetétől, ahogy orvosától? Miben akadályozza a betegség, és hogyan sikerül megküzdenie a mindennapokban felmerülő problémákkal? – Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről című könyv, amely tizenkét interjút tartalmaz férfiakkal és asszonyokkal, felnőttekkel és még szinte gyerekekkel, akik mind kendőzetlenül vallanak örömeikről, szorongásaikról, nehézségeikről.

E vallomásokból feltárulnak a diabétesz okozta gyakorlati problémák, a cukorbetegség érzelmi kihívásai és a lehetséges megküzdési stratégiák. A beszélgetést vállaló betegek számos problémakört érintenek:a munka, a gyermekvállalás, a terhesség, a szexualitás kérdéseit, a diabétesz okozta napi problémákat, a sportolás, a diéta, az inzulinadagolás nehézségeit, valamint a cukorbetegség súlyos következményeit is, ahogy őszintén beszélnek csalódásaikról és sikerélményeikről is. A beszélgetésekkel párhuzamosan elismert szakemberek – diabetológus, dietetikus, pszichológus, sportorvos és jogász – kommentárjai segítik az olvasót megérteni és feldolgozni az adott interjúban elhangzottakat; minden kommentár mellett piktogram jelzi, hogy épp melyik szakértő van a segítségünkre. A személyes hangvétel és az őszinte problémafeltárás segít hatékonyabbá tenni az orvos-beteg kapcsolatot, együttműködésre sarkallja nemcsak a beteget, de a kezelésében részt vevő partnereit is, és az így létrejövő bizalmi kapcsolat növeli annak esélyét, hogy a beteg megtanul együttélni a diabétesszel. Ezt a célt szolgálja a kommunikációs segédlet is.

Terjedelem: 328 oldal
Kiadás éve: 2013
ISBN 978-963-9771-87-1
Ára boltokban: 3400Ft, honlapunkról rendelve: 2900 Ft

Megrendelés: S.O.S. CUKOR! 9789639771871 @ HUF 2 900,00
2014-11-14 • Kategória: Betegjog, Diabétesz, Egyéb, Gondozás, Gyermek, Orvosi könyv, Uncategorized • Hozzászólások lezárva

Baj van?

Gyermekorvosi útmutató újszülöttkortól serdülőkorig

Dr. Kovács Tibor

Gyermekgyógyászati kérdések és válaszok úgy, hogy azokat ne csak az orvosok értsék meg, hanem minden szülő: vagyis a tünetek alapján. A diagnózist nem Önnek kell felállítania (jól vagy rosszul), de mégis eligazodik majd a lehetséges kiváltó okok között.

Dr. Kovács Tibor könyve több mint két évtizednyi közvetlen tapasztalaton alapul. Ma is praktizáló gyermekgyógyász, a könyvében szereplő illusztrációkat saját maga készítette, a saját eseteiből merítve.
Könyve nem a hagyományos – betegségek ABC-sorrendben – típusú felépítéssel rendelkezik, hanem teljesen újszerűen, de épp ezért minden másnál használhatóbban, a szülő által is észlelhető tünetek felől közelít, ahogy az életben is találkozik a problémákkal.
Így aki kézbe veszi, csak az általa látottakat kell megkeresnie, s megkapja a lehetséges iránymutatásokat.
Kiváló ajándék szülés előtt már, de többgyermekes családoknak is, hisz nagyon fontos, hogy mindig tudjuk, hogy az éppen fellépő probléma milyen súlyos.
Sok könyvet találhat a boltokban amelyek ezzel a témakörrel foglalkoznak, de ilyen felépítésű még nem jelent meg a hazai piacon.

Két fő egység található benne. Az első – ún. Babakönyv – az újszülöttek, csecsemők mindennapi ellátása mellett felvetődő kérdéseket és az azokra adott tanácsokat tartalmazza.

A második, nagyobb lélegzetvételű rész – az ún. Mit tegyek? – pedig a gyermekkorban előforduló betegségeket tárgyalja.

Az egyes állapotok, betegségek neve alatt egy színskála található, amely azt jelzi, hogy az adott kórkép milyen sürgősséggel igényel orvosi segítséget.

Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 640 oldal
ISBN: 978-963-0868-49-5
Ára: 8900 Ft

Megrendelés: Baj van? könyv @ HUF 8 900,00
2014-07-10 • Kategória: Gondozás, Gyermek, Orvosi könyv • Hozzászólások lezárva

Igazságügyi gyermekpszichiátria

Dr. Sófi Gyula – Dr. Fodor Miklós

A bűncselekmények, különösen a fiatalkorúak által vagy ellenük elkövetett bűncselekmények a társadalmi érdeklődés középpontjában állnak. A büntető- és családjogi perekben fontos szerep jut az igazságügyi gyermekpszichiáter szakértelmének, ám munkájának pontos mibenlétét sokszor homály fedi. Talán nem véletlenül. Az igazságügyi gyermekpszichiátria rendkívül összetett, három területet magában foglaló tudomány: a gyermekgyógyászat, a pszichiátria és a jogtudomány területén egyaránt jártasságot kíván meg művelőjétől. Jelen könyv alaposan körbejárja mindhárom területet, és magyar esetek bemutatásán keresztül illusztrálja az igazságügyi gyermekpszichiáter munkáját az elméletben és a gyakorlatban egyaránt.

Az első rész az igazságügyi gyermekpszichiáter tevékenységének általános bemutatása, ahol a jogi szabályozás és a szakértői tevékenység tárgyalótermi alkalmazásán túl olyan kérdéseket is tisztáz, mint pl. mi a különbség a gyermekpszichiáter és az igazságügyi gyermekpszichiáter munkája között.

A második rész a fiatalkorú bűnelkövetők gyermekpszichiátriai jellemzőit tárja az olvasó elé. Kitér a viselkedészavarokra, a figyelemzavaros hiperaktivitás-zavarra, a kóros szer- és játékfüggésre, a depresszióra, a bipoláris affektív zavarra, a szorongásos zavartokra, a trauma pszichés következményeire gyermekeknél és serdülőknél, és a pszichózisokra is.

A harmadik rész a gyermekek és fiatalkorúak áldozattá válásának okait és következményeit vizsgálja tudományos alapossággal. Sajnos hazánkban is probléma a gyermekbántalmazás és elhanyagolás, mely nem csupán a szexuális visszaéléseket foglalja magában. Ennek részletes tárgyalásán túl a fejezet bemutatja a lelki bántalmazás hatását a gyermek pszichéjére.

A kötet utolsó fejezete a polgárjog esetek, a válások és gyermekelhelyezési perek gyermekpszichiátriai oldalával foglalkozik. Kitér az ún. szülői elidegenítés problémájára, amikor egyik szülő a gyermekét igyekszik elidegeníteni a másiktól, annak befeketítésével, annak reményében, hogy a gyermekelhelyezési perben ez az ő oldalára billenti a mérleg nyelvét.

Ajánljuk a könyvet nemcsak az egészségügyi és jogi szakembereknek, hanem minden érdeklődőnek, aki többet akar megtudni a gyermekek és serdülők áldozattá és elkövetővé válásának hátteréről.

Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 206 oldal
ISBN 978-963-9771-99-4
Ára: 3900 Ft, honlapunkról rendelve: 3400 Ft

Megrendelés: könyv Igazságügyi gyermekpsz. @ HUF 3 400,00
2014-01-14 • Kategória: Gyermek, Jog, Jogi könyv, Kriminalisztika, Orvosi könyv, Pszichiátria, Rövid kézikönyv • Hozzászólások lezárva