«Pszichiátria» elemei

DSM-5 diagnosztikai klasszifikációs rendszer

könyvborító

DSM-5 diagnosztikai klasszifikációs rendszer

A DSM-5 diagnosztikai klasszifikációs rendszer kezelhető formában mutatja be a pszichiátriai zavarok DSM-5 klasszifikációját, valamint az azok azonosításához szükséges diagnosztikai és statisztikai BNO-9 és BNO-10 kódokat. Az első részben a pszichiátriai zavarok DSM-5 klasszifikációs rendszerének bemutatásakor a zavarok diagnosztikus csoportjait ugyanabban a sorrendben ismertetjük, ahogyan a DSM-5-ben szerepelnek, az Idegrendszer fejlődési zavaraitól kezdve az Egyéb mentális zavarokig bezárólag. Az egyes diagnosztikus csoportokon belül a zavarokat szintén ugyanabban a sorrendben soroljuk fel, ahogyan ez a DSM-5-ben szerepel (Csakúgy, mint a DSM-5 esetében, a klasszifikációban szerepel a Gyógyszer kiváltotta mozgászavarok és gyógyszerek egyéb nem kívánatos hatásai, valamint az Egyéb klinikai figyelmet igénylő állapotok rész is). Ezt követően a könyv abc-sorrendben felsorolja a DSM-5-ben szereplő diagnózisokat, valamint ezek BNO-9 és BNO-10 kódjait. Az alfabetikus felsorolás után két külön, numerikus sorrendbe állított felsorolás következik, a DSM-5-ben szereplő diagnózisok BNO-9, illetve BNO-10 kódjainak megfelelően.

A könyv az olvasók többféle tábora számára is hasznos lehet, így a számos területről érkező klinikusok, köztük pszichiáterek, háziorvosok, pszichológusok, szociális munkások, pár- és családterapeuták és más olyanok számára, akik mentális zavarban szenvedő emberek klinikai ellátásával foglalkoznak. Hasznos mű továbbá azok számára, akik egészségügyi központokban és klinikákon a kódolást végzik, és akik azért felelősek, hogy az egyes klinikai figyelmet igénylő zavarok esetében megadják a helyes kódot. Emellett hasznos lehet a biztosítótársaságok számára, ahol fontos a megfelelő kódok alkalmazása annak eldöntéséhez, hogy az ellátásban részesülő személy jogosult-e a kezelt állapot ellátásának megtérítésére. Azok is hasznosnak találják majd a könyvet, akik egyes konkrét esetek ellátási vagy minőségbiztosítási szempontból történő áttekintésével foglalkoznak. Végül az országos vagy megyei szintű közösségi mentális egészségügyi ellátással foglalkozó szervezetek sokszor csak konkrét mentális betegségekben, például szkizofréniában szenvedőkre korlátozzák szolgáltatásaikat a többi diagnózis, például a személyiségzavarok kizárásával. Így minden egyes kódnak és a hozzá kapcsolódó zavarnak fontos adminisztratív jelentősége van.
A DSM-5 kódolással kapcsolatos és egyéb frissítései a www.psychiatryonline.org oldalon találhatók.

Terjedelem: 204 oldal
Megjelenés éve: 2016
ISBN  978-615-5443-33-6
Ára: 3500 Ft, honlapunkról rendelve 3200 Ft (+ szállítási költség)

Megrendelés: DSM-5 klasszifikáció könyv @ HUF 3,200.00
2016-02-22 • Kategória: Gondozás, Hospice, Jog, Orvosi könyv, Pszichiátria, Pszichológia • Hozzászólások lezárva

A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve (5.)

Glen O. Gabbard

Ötödik kiadás

A pszichodinamikus pszichiátria tankönyvének ötödik kiadását a szerző a DSM-5 rendszernek megfelelően átalakította, az előző kiadás több, mint kétharmada átírásra került.

A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve

A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve

A  könyv a klinikumban dolgozók számára minden bizonnyal nélkülözhetetlen.  A korábbi terápiás tudnivalók mellett a szöveg  sok fontos újdonsággal gazdagodott, amelyekből talán az alábbi témák emelkednek ki:

Terjedelem: 620 oldal
Megjelenés éve: 2016
ISBN  978-615-5443-32-9
Ára: 10500 Ft, honlapunkról rendelve 9000 Ft (+ szállítási költség)

Újra kapható!

Megrendelés: Pszichodinamikus pszichiátr. tk. könyv @ HUF 9,000.00

Kényszerbetegség

Elmélet, kutatás, terápia

Dr. Harsányi András, Dr. Csigó Katalin, Dr. Demeter Gyula

Kényszerbetegség

Kényszerbetegség

Második, kibővített kiadás

A kényszerbetegség (OCD – Obsessive Compulsive Disorder) tünetei régóta ismertek, mégis a tudományos érdeklődés csak az elmúlt évtizedekben fordult a betegség felé, pedig a betegség igen komoly terhet jelent az érintett személyek és családjaik számára. Szakszerű gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés nélkül a tünetek általában hullámzóan, fokozatosan erősödnek és a betegek életminősége jelentősen romlik. Sajnos még szakszerű kezelés ellenére is magas a terápia rezisztencia e betegségcsoportban. Ezen betegek számára jelenthetnek megoldást az osztályos kezelési protokollok, bizonyos új gyógyszercsoportok, valamint a funkcionális idegsebészeti beavatkozások alkalmazása, melyekről részletesen szólunk könyvünkben. Könyvünk második átdolgozott kiadását az is indokolttá tette, hogy időközben megjelent a betegségek amerikai osztályozási rendszerének új kiadása, a DSM-5 (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders), mely a kényszerbetegséget a korábbi kiadásoktól eltérő koncepcióba helyezte el. Szemben a tradicionális felosztással, mely több mint száz éve a kényszerbetegséget a neurózisok, a szorongásos zavarok spektrumába tartozónak tekintette, a DSM-5 szerzői kivették a kényszerbetegséget a szorongásos zavarok közül, és önálló kategóriát hoztak létre e betegségcsoport számára. A változtatások hátterében több évtized kutatási eredményei állnak, melyek irányvonalát már könyvünk előző kiadása is tartalmazta, ám ezek a DSM-5 megjelenésével megkerülhetetlenné váltak minden klinikus számára. Jelen kiadás megújult és átdolgozott pszichoanalitikus és neuropszichológiai fejezetet is tartalmaz, melyek a szerzők adott irányba való elköteleződésének a dokumentumai. Reményeink szerint mind a páciensek és családtagjai, mind pedig pszichológus- és orvos kollégáink hahsznára tud válni a kényszerbetegségről írt monográfiánk.

Terjedelem: 277 oldal
Megjelenés éve: 2015
ISBN  978-615-5443-28-2
Ára: 5000 Ft, honlapunkról rendelve 4000 Ft (+ szállítási költség)

Újra kapható!

Megrendelés: Kényszerbetegség könyv @ HUF 4,000.00
2015-11-02 • Kategória: Orvosi könyv, Pszichiátria, Pszichológia, Pszichoterápia • Hozzászólások lezárva

Viselkedésfüggőségek

Michael Ascher, Petros Levounis (szerk.)Viselkedésfüggőségek

AZ ADDIKTÍV ZAVAROKAT általában két osztályba szokás sorolni:

  1. Szerrel kapcsolatos addikciók (alkohol, drog, gyógyszer, dohányzás, egyéb szerek)
  2. Nem szerrel kapcsolatos addikciók, más néven viselkedési addikciók (beleértve a patológiás szerencsejátékot, kleptomániát, piromániát, kényszeres vásárlást, szexuális kompulziót, testedzésfüggőséget, munkafüggőséget, internetfüggőséget)

A második csoportot a viselkedési addikciók további két csoportjára oszthatjuk.

  1. Azok, amelyeknek van igazságügyi következménye (szerencsejáték, online játék, internetfüggőség, kleptománia, szexuális addikció, vásárlási addikció, pirománia)
  2. Azok, amelyeknek nincsen nyilvánvaló igazságügyi következménye (testedzésfüggőség, kényszeres evés, kényszeres napozás, egyéb kényszeres fizikai viselkedések, mint például a hajtépkedés (trichotillománia) és bőrfelsértés (bőrtépkedés). Bár nincsen nyilvánvaló igazságügyi vonzata, a második csoportba tartozó emberek is szembekerülhetnek a törvénnyel, amennyiben a kényszereik akadályozzák a munkájukban és a távolléteik miatt kirúgják őket, vagy ha a munkaidőt a kényszeres viselkedések végzésére fordítják. Ezek az emberek diszkrimináció miatt pert indíthatnak, vagy bebizonyíthatják, hogy olyan egészségügyi vagy mentális problémájuk van, ami elhelyezést és kezelést igényel.

A szerzők szándéka szerint a könyv segítséget nyújt azon klinikusok számára, akik viselkedésfüggő pácienseket kezelnek, s akik szerint ezen állapotok nem  teljesen tisztázottak. Számos új függőség jelent meg az utóbbi időben. E kötet első két fejezete neurobiológiai, elméleti, klinikai és igazságügyi szempontú áttekintést nyújt a viselkedési addikciókról. A bevezetőt követően 12, testedzéssel, evéssel, szerencsejátékkal, online játékkal, internetes szörfözéssel, e-mailezéssel és sms-ezéssel, kleptomániával, szexszel, szerelemmel, vásárlással, napozással és munkával (workoholic) kapcsolatos esettanulmányt mutatunk be.

A való életből vett esetek bemutatásán keresztül segítséget kívánunk nyújtani a vonatkozó diagnózisok és állapotok kezelésével kapcsolatos, jelenleg elérhető kutatások feltérképezésében, valamint gyakorlati tapasztalatok szerzésében. Az olvasók megszilárdíthatják a tudásukat a 1) főbb pontok áttekintésével, 2) a fejezetek végén található többválasztós kérdések megválaszolásával, valamint 3) a tipikus jeleneteket ábrázoló mellékelt videók megtekintésével. A célunk egy informatív, gyakorlatias és szórakoztató kötet létrehozása.

 

Terjedelem: 288 oldal
Megjelenés éve: 2015
ISBN  978-615-5443-27-5
Ára: 4200 Ft, honlapunkról rendelve 3360 Ft (+ szállítási költség)

Megrendelés: Viselkedésfüggőségek könyv @ HUF 3,360.00
2015-10-01 • Kategória: Orvosi könyv, Pszichiátria, Pszichológia • Hozzászólások lezárva

Ne lépkedjünk tojásokon!

Szerezzük vissza az életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

Paul T. Mason MS, Randi Kreger

borítókép

Ne lépkedjünk tojásokon!

Úgy érzi, manipulálják, irányítják vagy becsapják?
Heves, erőszakos és irracionális dühkitörések céltáblája?
Úgy érzi, „tojásokon lépked”, hogy elkerülje a küszöbön álló összecsapást?
Ha a válasz „igen”, akkor lehetséges, hogy a szerette borderline személyiségzavarban szenved. A Ne lépkedjünk tojásokon! a borderline személyiségzavarosok több  millió barátjának és családtagjának segített e pusztító betegség megértésében, határaik meghúzásában és abban, hogy miként segíthetnek szerettüknek, hogy felhagyjon a veszélyes borderline viselkedésmódokkal. Jelen teljesen átdolgozott kiadás a borderline személyiségzavarral kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket is magába foglalja, és olyan megküzdő és kommunikációs készségeket is ismertet, melyek hasznosak a borderline ismerőssel való kapcsolat stabilizálásában.

A könyv segítségével képes lesz

 

Paul T. Mason MS a wisconsinbeli Racine-ban található Wheaton Franciscan Healthcare klinikai igazgatóhelyettese. Borderline személyiségzavarral kapcsolatos kutatásai a Journal of Clinical Psychology-ban jelentek meg, írásai számos újságban és folyóiratban olvashatók.

 

Randi Kreger weboldalán, a www.bpdcentral.org-on keresztül a nemzetközi érdeklődés fókuszába emelte a borderline személyiségzavarosok családtagjainak problémáit. A Ne lépkedjünk tojásokon munkafüzet és a Nélkülözhetetlen útmutató családtagok számára a borderline személyiségzavarhoz című könyvek szerzője.

Terjedelem: 332 oldal
Megjelenés éve: 2015
ISBN  978-615-5443-22-0
Ára: 3900 Ft, honlapunkról rendelve 3100 Ft (+ szállítási költség)

Kártyás fizetés esetén új lehetőség a személyes átvétel az Írók Boltjában (Budapest, V. ker. Andrássy út 45.), ez esetben a kosárba helyezés után folytatni kell a vásárlást és ugyan ennél a tételnél, a legördíthető lehetőségek közül  ki kell választani a “személyes átvétel -800 Ft” kedvezményt is a könyv rendelése mellé. (A szállítási költség automatikusan hozzáadódik a megrendléshez, ezzel a művelettel azonban ez törlésre kerül.) Kérjük, hogy ezt a lehetőséget csak kártyás fizetéskor válasszák!

Megrendelés: Ne lépkedjünk...
2015-08-05 • Kategória: Egyéb, Gondozás, Pszichiátria, Pszichológia, Pszichoterápia, Rövid kézikönyv • Hozzászólások lezárva

Gyógyítók egészsége

A hivatás kihívásai és a változás lehetőségei

Csabai Márta és Papp-Zipernovszky Orsolya (szerk.)

 

Gyógyítók egészsége

borítókép

A kötet képet ad a gyógyító hivatás azon kihívásairól, amelyek esetlegesen kiégéshez, vagy fizikai és mentális egészségproblémákhoz vezethetnek, de egyúttal azokról a lehetőségekről is, melyek által ezek a problémák idejekorán kiküszöbölhetők, és az erőforrásokat nem a védekezésre, hanem a gyógyító munka fejlesztésére használhatja a szakember. A könyv szerzőgárdájában orvosok, pszichológusok, szociológusok szerepelnek, a klinikai gyakorlat, a képzés és a kutatás oldaláról egyaránt. Szinte minden fejezetben fontos kulcsszóként jelenik meg a fejlődés, az identitás-alakulás, a változás és a kreativitás; tükrözve a szerzők azon meggyőződését, hogy a gyógyító hivatásoknak ezek elmaradhatatlan, állandó jelzői és összetevői. A kötet tanulmányai a pozitív változást elősegítő megoldásokhoz járulhatnak hozzá, hogy „gyógyítás és egészség” állandó szókapcsolat lehessen a szakember minden szerepében: nem csak kliensei, hanem saját élete vonatkozásában is.

Megjelent az Oriold és Társai Kiadó és a A Gyógyító Nőkért Alapítvány kiadásában.

Recenzió a könyvről:

www.matud.iif.hu/2016/04/15.htm

 

Terjedelem: 356 oldal

Megjelenés éve: 2015

ISBN 978-615-5443-20-6

Ára: 4900 Ft Honlapunkról rendelve: 4000 Ft

 

Megrendelés: Gyógyítók egészsége könyv @ HUF 4,000.00
2015-05-20 • Kategória: Egyéb, Pszichiátria, Pszichoanalízis, Pszichológia, Pszichoszomatika, Pszichoterápia • Hozzászólások lezárva

Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

Blazsek Péter és Wernigg Róbert

A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és az emberölés, a társbetegségek és a másodlagos lelki következmények, valamint szociális lecsúszás valószínűségét. Ezt a valószínűséget a kockázati és védő tényezők együttesének pillanatnyi együttállása alapján lehet értékelni. Ezeknek az egyedi tényezőknek a statisztikai kihatásaival kapcsolatosan könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre; azonban azt, hogy az adott „itt és most” döntési helyzetben a szakember mennyire tudja jól megbecsülni és súlyozni a tényleges kockázatot, mindeddig csakis a klinikai bölcsesség, a jó klinikai gyakorlat határozta meg Magyarországon.

Angolszász országokban összegyűlt évtizedes kutatási, valamint gyakorlati tapasztalat alapján kimondható az, hogy az objektív kockázatbecslő eljárások alkalmazása – amellett, hogy a szakember számára jelentős többletmunkával nem jár – védelmet nyújt mind az ellátóknak, mind a páciensnek és hozzátartozóinak a klinikai döntéshozatal folyamatában. Kiemelendő, hogy ezekben az országokban, ahol a közösségi pszichiátriai gondozás napi gyakorlata a kockázatbecslésre és -kezelésre épül, az öngyilkossági halálozás a magyarországinak fele, illetve harmada. A szerzők törekvése ezért az, hogy a kockázatbecslés Magyarországon is általánosan elfogadott eleme legyen a pszichiátriai kórállapotok szakellátásának, tágabb értelemben pedig a segítő szakemberek különböző mentális állapotokkal való találkozásának is.

E könyv célja az, hogy a kockázatbecslő skála, mint objektív segédeszköz segítségével egységesítse és elszámoltathatóvá tegye ezt a folyamatot; ehhez didaktikus felosztást, és élő, gyakorlati példákat is hoz. Elsődlegesen azoknak a szakembereknek íródott tankönyvként, akik részt vesznek a kockázatbecsléssel kapcsolatos gyakorlati oktatáson. Másodsorban azonban haszonnal forgathatja minden segítő hivatású illetve laikus segítő is, de rajta keresztül a betegek és a hozzátartozók is bepillantást nyerhetnek a klinikai döntéshozatal módszertanába.

Megjelenés éve: 2015
Terjedelem: 102 oldal
ISBN 978-963-9771-66-6
Bolti ára: 2800 Ft, honlapunkról rendelve: 2500 Ft

Megrendelés: Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában könyv @ HUF 2,500.00
2015-02-10 • Kategória: Depresszió, Orvosi könyv, Pszichiátria, Szkizofrénia, Szorongás, Tankönyv • Hozzászólások lezárva

Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna

A családon belüli gyermekkori traumatizáció: elmélet és terápia

Szerkesztette: Kuritárné Szabó Ildikó és Tisljár-Szabó Eszter

2017-ben Nyírő Gyula díjjal kitüntetett könyv

Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna

 

Az Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna kényes és fájdalmas témákat feszeget. A családon belüli elhanyagolás, az érzelmi, a fizikai és a szexuális bántalmazás olyan élmények, amelyek alapvetően határozzák meg gyermek- és felnőttkorunkat.

Hogyan éli meg a gyermek a bántalmazás különböző formáit, milyen mechanizmusok segítik abban, hogy túlélje a vele történteket? Milyen hosszú távú érzelmi, kapcsolati, kognitív és biológiai hatásai lehetnek a bántalmazásnak? Hogyan lehetséges egy traumából felépülni, akár tanulni belőle? És mennyire vagyunk felkészülve mi, szakemberek arra, hogy kísérjük és támogassuk betegeinket ezen a nehéz úton, ahol azzal kell sokszor szembesülni, hogy az a személy okozott az egész életre kiható fájdalmat és szenvedést, akiben a gyermek megbízott?

A kötet nekik akar segíteni, azoknak, akiket bántottak, és azoknak, akik ilyen páciensekkel dolgoznak.

Megjelenés éve: 2015
Terjedelem: 416 oldal
ISBN 978-963-9771-34-5
Bolti ára: 3900 Ft, honlapunkról rendelve: 3000 Ft

Origo.hu – A család szentsége mögött sokszor poklok rejlenek

Megrendelés: Trauma könyv @ HUF 3,000.00

Idősgondozási kézikönyv

Ez a könyv az Idősgondozási kézikönyv immár negyedik kiadása. A kiadó nem szokványos, rendkívüli, de egyúttal hasznos struktúrát alakított ki ezekben: a hazai időseket ellátó intézmények elérhetőségeit tartalmazó adatbázist szakmai tanulmányok gyűjteményével egészíti ki. Mindegyik kötetben az orvosszakma szaktekintélyei írták a dolgozatokat, ez a rész önállóan is, mint egy szakkönyv megállná a helyét. A kettősség (szakkönyv+adatbázis) nagymértékben emeli ezen kiadványok értékét. Tovább emeli eszmei értékét, hogy ezek a dolgozatok a kiadó felkérésére ezen kiadványok számára készültek, tehát egyrészt másutt még nem voltak publikálva, másrészt mindegyik kiadásban más szerzők más témájú tanulmánnyal szerepeltek. Az eddigi tanulmányok az öregedés különböző orvosi, pszichológiai, szociális témáival foglalkoztak. Az előző két kiadásban azt a megközelítést követtük, hogy az adott területen hol van a normális öregedés és a kóros, azaz a betegségekkel terhelt öregedési folyamat határa. A kiadás előtt konferencián adták elő a szerzők az adott témát és utána készítették el írott formában. Ezeket a köteteket szakértők az egészségügyi és szociális szakoktatásban különböző szinteken kiegészítő tankönyvként való használatra alkalmasnak találták.

Jelen kiadványban az időskorban jelentkező betegségek gyógyszeres kezelésének speciális kérdései állnak a tanulmányok középpontjában. Most a szerzőket arra kértük, hogy először készítsék el dolgozataikat a kiadvány részére, és a témákat bemutató konferenciára később fog sor kerülni (előreláthatólag 2015 tavaszán). Néhány kiemelt, a gyakorlatban fontos szakterület kezelési lehetőségei kerülnek kifejtésre, így például a hypertonia, diabétesz, érbetegségek, vénás trombózis, gyomor-bél betegségek, fájdalomcsillapítás, bőrbetegségek, depresszió. A bevezető, összefoglaló tanulmányt vezető gyógyszerész írta. A belgyógyászati témák szerzői nagy gyakorlattal rendelkező, geriátriai osztályokat vezető orvosok, öten a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság vezetőségének tagjai. Némelyikük az adott téma ismertetését, ajánlását saját működési területén elért eredmények közlésével támasztja alá (hypertonia, preventív antikoaguláció). Az idei kiadványnak külön kiemelendő értéke, hogy a pszichiátriai-pszichológiai tanulmányokat a szakma kiváló szaktekintélyei, professzorai írták az időskori lelki jelenségek szélesebb ismertetésével. Az ápolás kérdésének taglalásával válik teljessé az idősellátás témaköre.

A szakmai tanulmányok elsősorban az időseket kezelő, ellátó, egészségügyi, mentálhigiénés, szociális területen dolgozó szakemberek számára nyújtanak tudásukat bővítő ismereteket, segítséget, ajánlást, orvosnak, szakdolgozónak egyaránt. Így főleg geriátereknek, idősgyógyászati, krónikus, ápolási osztályon, idősek otthonában dolgozók számára, de mindenkinek, aki foglalkozása során idősekkel találkozik. Ezenkívül úgy véljük, hogy mindenki számára – laikusok számára is – érdekes lehet a könyv, ha a családban öregedéssel kapcsolatos probléma jelentkezik, esetleg csak ellátási helyet keresve beleolvas a családtag valamelyik tanulmányba, de az is lehet, hogy valaki csak azért olvas el egy-két dolgozatot, mert érdeklik az öregedés tünetei.

Dr. Boga Bálint

belgyógyász, geriáter, onkológus főorvos

a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság előző elnöke

Megjelenés éve: 2015

Terjedelem: 502 oldal

ISBN 978-615-80145-1-9

Bolti ára: 3500 Ft, honlapunkról rendelve: 3100 Ft

Megrendelés: Idősgondozási kézikönyv (2015) könyv @ HUF 3,100.00
2015-01-09 • Kategória: Geriátria, Ízületek, Orvosi könyv, Pszichiátria • Hozzászólások lezárva

Depresszió, bipoláris betegség és öngyilkosság-prevenció

Szerkesztette: Prof. Dr.  Rihmer Zoltán

2016-ban Nyírő Gyula díjjal kitüntetett kiadvány.

Depresszió, bipoláris betegség és …

A depresszió még mindig, sőt egyre inkább aktuális téma, hiszen még mindig népbetegségnek tekinthető, mivel minden hetedik ember életében legalább egyszer átél depressziós epizódot – és ez a magas arány nemcsak hazánkra, hanem az úgynevezett fejlett országokra is érvényes. Ráadásul még mindig a kezeletlen depresszió a befejezett öngyilkosságok leggyakoribb oka, és a szuicidiumok számának csökkenése ellenére még mindig dobogós helyezésünk van az EU-s országok öngyilkossági statisztikáiban. És nem utolsósorban még mindig sokkal kevesebben jutnak el szakemberhez, mint ahány embernek szüksége lenne rá.

Az utóbbi évtizedben nemcsak újabb gyógyszerek kerültek forgalomba, hanem a diagnosztika is finomodott. Az új kutatási eredmények és az új diagnosztikai rendszer bevezetése miatt is aktuális és egyben hiánypótló egy ilyen jellegű összefoglaló munka megjelenése.

Az elmúlt évtizedben egyre inkább tért hódít a spektrumszemlélet. A bipoláris és az unipoláris affektív zavaroknak több alcsoportját különítik el, és ez nemcsak nozológiailag fontos, hanem a terápia megválasztása szempontjából sem mindegy. Főleg a kevert fázisokra kell figyelni, mert itt a legnehezebb a terápia beállítása, és a legnagyobb az öngyilkosság kockázata, vagyis sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a bipoláris II zavarok felismerésére és megfelelő kezelésére.

Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 200 oldal
ISBN: 978-615-5443-05-3
Ára: 3800 Ft Honlapunkról rendelve: 2800 Ft

Megrendelés: Depresszió, bipol. betegs.... könyv @ HUF 2,800.00
2014-08-13 • Kategória: Depresszió, Orvosi könyv, Pszichiátria, Pszichológia, Pszichoterápia • Hozzászólások lezárva